Menu

skeemers

skeemers

2020. október 24., 20.30

Akvárium Klub — VOLT Lokál
A zenekar tagjai:
Ferenczi Szoni – ének, Juhász András Jui, Fekete Norbert – gitár, Szabó Gergely – basszusgitár, vokál, Szabó Gyula – dob, vokál
Támogatók:
A koncert a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében az Akvárium Klubbal közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

Jegyárak: 1500 Ft

Akvárium Klub

Erzsébet tér 12.
+36 30 860 3368

> i

skeemers 
Fotó: Albert Alianna

skeemers

20.30 kapunyitás
21.00 skeemers

Az energikus, a tagok saját meghatározása szerint beachpopot játszó skeemers 2015-ben alakult, So Nice című EP-jüket 2016-ban adták ki. Surfrockos, punkos jegyeket is magán hordozó zenéjükre olyan zenekarok voltak hatással, mint a Fidlar, a together PANGEA vagy a Ramones. Fairlady című daluk hallatán sok zeneipari szakember kapta fel a fejét, így kerültek a Stenk 2016-os Dalversenyébe, és a KERET-en is találkozhattunk már velük, de zenéjük reklámokban is hallható. A zenekar jelenleg is lázasan stúdiózik, első albumuk megjelenésére készülnek.
A skeemers a tavalyi Magyar Klipszemlén elnyerte a CAFe Budapest különdíját: egy koncertlehetőséget a feltörekvő, tehetséges zenekarnak. Erre kerül most sor a fesztivál keretében az Akvárium Klubban.

Video

Programok

© 2021 Müpa Budapest Nonprofit Kft. – Budapest Brand Nonprofit Zrt.
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.

A legtöbb weboldalhoz hasonlóan a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál honlapja is sütiket, valamint különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az „ELFOGADOM” gomb megnyomásával jóváhagyja. A sütik és kódok használatának tiltását itt teheti meg.

Bővebb információt az Adatkezelési tájékoztatóban talál.